Molnár Ferkó mese

Hol volt, hol nem volt, még az üveghegyeken is túl, volt egyszer egy molnár, s annak egy fia Molnár Ferkó volt a neve. Ez a Molnár Ferkó egyszer a pajtásaival kiment a tenger partjára, mert éppen arra felé volt a malmuk, s elkezdtek dobálózni a tengerbe. Egyszer csak nagy buggyot vet a víz, s kiugrik belőle egy macska. Molnár Ferkónak erősen megtetszett a macska, kérte a pajtásait, hogy adják neki. Azt mondották a gyerekek:
– Dehogy adjuk, nem adjuk bizony, drága tengeri macska ez. Volt Ferkónak két pénze, s azt mondta: - Gyerekek, nektek adom ezt a két pénzt, csak adjátok ide ezt a macskát. Hát jól van, a gyerekek oda is adták a macskát két pénzért, Molnár Ferkó pedig hazaszaladt nagy örömmel. Örültek a szülei is, mikor a macskát meglátták, s dicsérték Ferkót, hogy macskát vett, mert úgyis sok volt az egér a háznál, majd az elpusztítja.
Másnap megint kimentek a gyerekek a tenger partjára, követ dobálnak a tengerbe, a tenger buggyot vet, s kiugrik belőle egy szép kutyácska. Ez is megtetszik Ferkónak, s kéri a gyerekeket, bogy adják neki.
– Ó, a kutya drágább, mint a macska – mondták a gyerekek –, fizess négy pénzt, s akkor neked adjuk. Éppen négy pénze volt Ferkónak, azt is a kutyáért adta, aztán szaladott haza nagy örömmel. De bezzeg örültek a szülei, azoknak is tetszett a kutyácska s mondták: - No, Ferkó, ez is jó vásár volt, legalább lesz, aki őrizze a házunkat.
Harmadnap is kimentek a gyerekek a tenger partjára, kővel dobálnak a tengerbe, s egyszer csak nagy buggyot vet a tenger, kiugrik belőle – ugyan bizony mit gondoltok, mi? – egy szép kicsi kígyó. Megtetszett ez is Ferkónak erősen, kérte a gyerekeket, hogy adják neki.
– Hej – mondták a gyerekek – drágább ez a macskánál is, meg a kutyánál is, van-e hat pénzed, akkor neked adjuk. Volt Ferkónak hat pénze, mindjárt lefizette, s szaladott haza a kígyócskával. De bezzeg ennek nem örültek a szülei, szidták Ferkót, mint a bokrot: hol volt az esze, mikor ezért pénzt adott, nem csinál ez hasznot, csak kárt. Úgy megszidták szegény Ferkót s úgy elkeserítették, hogy kebelébe dugta a kicsi kígyót, s elment világgá. Megy, mendegél Molnár Ferkó hetedhét ország ellen, s egyszer elér a király városába. Amint éppen a király palotája előtt menne el, az ablakban könyökölt a királykisasszony, megtetszett neki az ügyes legényke, s szólott az apjának:
– Édesapám, ehol megy az úton egy ügyes legényecske, jó volna, ha felfogadná valami szolgálatba. Mindjárt felhívatják Ferkót, megy a király elé, s kérdi a király:
– No. fiam, beállanál-e hozzám szolgálatba? – Be én, felséges királyom, hogyne állanék. - Hát jól van, fiam, megteszlek kertészinasnak. - Nem értek én ahhoz, felséges királyom. - Nem baj, fiam, ha nem értesz, majd megtanulod. - De felséges királyom – mondja Ferkó –, van nekem egy kicsi kígyócskám is, hát azzal mi lesz? – Nem baj fiam, csináltatunk neki egy hatakós hordót, azt megtöltjük tejjel, beletesszük a kígyócskádat, majd megél az ottan.
Hát jól van. Ferkó beáll a szolgálatba, ugyancsak jól viseli magát, megszerette a király is erősen, ott volt a kicsi kígyócska is a hatakós hordóban. De uram, teremtőm, egyszerre csak úgy elkezdett nőni a kígyó, hogy már nem fért a hordóban. Látja ezt Ferkó, felmegy a királyhoz s jelenti:
– Felséges királyom, a kígyó kinőtt a hatakós hordóból. - Kinőtt, fiam? No, nem baj, csináltatunk neki tizenkét akósat. Csináltattak a kígyónak tizenkétakós hordót, azt is teletöltötték tejjel, s beletették a kígyót. Eltelik egy hét, eltelik kettő, hát a kígyó kinő a tizenkétakós hordóból is. Éppen fel akar menni Ferkó a királyhoz, hogy más hordót csináltasson, de a kígyó megszólítja:
– Édes gazdám, ne csináltass nekem más hordót, csak menj a királyhoz, s mondjad neki: köszönöd a szívességét, de többet nem maradsz itt, menjünk tovább egy házzal. Felmegy Ferkó a királyhoz s mondja: - Felséges királyom, köszönöm a szívességét, de én tovább megyek, eleget voltam már egy helyben. Hiába marasztotta a király, nem maradott Ferkó. Hát jól van, a király kifizette a bérét, s Ferkó tovább ment a kígyóval. Mikor kimentek a városból, azt mondja neki a kígyó: - Édes gazdám, eddig te kínlódtál velem, most én kínlódom veled. Ülj fel a hátamra, s egyéb gondod ne legyen. Felül Ferkó a kígyó hátára, az pedig nekiiramodik, s mint a villám, olyan sebesen csúszott keresztül erdőkön, mezőkön, azután egy nagy tengeren, tengeren túl bevitte egy kis erdőbe. Ott azt mondta Ferkónak: - Most szállj le rólam, édes gazdám, ehol van egy odvas fa, ebbe állj bele. Nesze, adok neked egy sípot, ezt fuvintsd meg, s mindjárt itt lesz a tizenkétfejű sárkány, az én édesanyám, Ha majd kérdi az édesanyám, hogy mit kívánsz tőle, nézd meg jól, az ujján van egy aranygyűrű, egyebet ne kérj tőle. Belefújt Ferkó a sípba s hát abban a pillanatban elkezdett zúgni, búgni az erdő, s leszáll a földre a tizenkétfejű sárkány. Ott mindjárt meglátta a fiát, s rákiált nagy mérgesen:
– Hol voltál, ebadta kölyke? Mondta a kígyó: - Édesanyám, ne haragudjon, de az udvarunkon felkapott egy sas, s repült velem erdőkön, mezőkön át, s azután beleejtett a tengerbe, onnét vett ki egy fiú. - Hol van az a fiú, álljon elém! Kibúvik a fa odvából Molnár Ferkó s mondja: - Itt vagyok, tízenkétfejű sárkány. De bezzeg most nem haragudott a sárkány, mondta szép csöndes szóval: - No, te fiú, megmentetted a fiam életét, mit kívánsz tőlem? – Nem kívánok én semmi egyebet – mondta Ferkó –, csak az ujjadról azt az aranygyűrűt. - Kívánj akármit – mondotta a sárkány –, csak azt a gyűrűt ne; adok neked aranyat, ezüstöt, amennyit elbírsz, még annál is többet. - Nem, nem – mondotta Ferkó –, azt a gyűrűt add nekem, vagy semmit se adj. - Hát jól van, nesze neked adom a fiamért. Azt mondta akkor a kígyó: - No, édes gazdám. mi most egymástól elválunk, menj most már magad. Ha ezt a gyűrűt háromszor megforgatod az ujjadon, egyszeribe Három óriás ugrik elő, s azok, amit parancsolsz mindent megtesznek. Azzal a kígyó is, a sárkány is elbúcsúzott Ferkótól, mentek hazafelé, Ferkó is indult hazafelé. Amint megy hazafelé eszébe jut, hogy megpróbálja, vajon igazat mondott-e neki a kígyó. Háromszor megfordítja a gyűrűt az ujján, s hát abban a pillanatban eléugrik három óriás. s kérdi tőle: - Mit parancsolsz, felséges királyom? Ferkónak a szeme-szája elállott a nagy csodálkozástól, s azt mondta nagy rökönyödve: - Nem parancsolok semmit, csak menjetek, amerre tetszik. Azzal az óriások elmentek. Ő is ment tovább a maga útján, de megint meggondolta a dolgot, ő bizony mégis parancsol valamit az óriásoknak ha csakugyan az ő szolgái. Fordít hármat a gyűrűn, s ím csakugyan ott termettek az óriások, s kérdezték másodszor is: - Mit parancsolsz, felséges királyom? – Azt parancsolom – mondotta Ferkó –, hogy az apám háza helyére építsetek egy olyan gyémántpalotát, hogy különb legyen a királyénál is.
A három óriás közül kettő mindjárt előrement, a harmadik pedig felvette Ferkót az ölébe, s úgy cammogott a másik kettő után, s mire a faluba értek, már ott ragyogott, tündökölt a gyémántpalota. Bemegy Ferkó a palotába, köszönti az öregeket.
– Adjon isten jó napot, édes szüleim! – Adj isten, édes fiam, hát te hol s merre jártál? – Jártam, ahol jártam, elég az, hogy gyémántpalotát szolgáltam, mert úgy tudják meg kigyelmetek, hogy ezt a palotát az én szavamra építették. No jól van, hitték is, nem is az öregek a Ferkó beszédjét, elég az, hogy azt mondja egyszer Ferkó az apjának: - Édesapám, menjen el a királyhoz, s mondja meg, hogy adja nekem a leányát, mert most én is éppen olyan király vagyok, mint ő kegyelme. Eleget mondja a szegény ember, hogy így meg úgy, ne tréfáljon, mert a király karóba húzatja a fejét, de Ferkó csak biztatta: - Menjen, apámuram, ne féljen semmit, amíg engem lát, azután pedig úgy se. Hát jól van, elmegy a szegény ember, felkerül a király színe elé, s elmondja, hogy mit üzen a fia. Nagyot kacag a király, akkorát, hogy megcsendül belé az egész palota. Azt mondja a szegény embernek: - Hát jó, te szegény ember, én a fiadnak adom a leányomat, ha két próbát kiáll. De ha ki nem állja, karóba kerül a feje. - Mi legyen a próba, felséges királyom? – kérdezte a szegény ember. - Az lesz az első próba – mondja a király –, hogy az ő palotájától az én palotámig; holnap reggelre tizenkét regiment katona álljon glédába, s mind a tizenkét regimentben szóljon a muzsika, de úgy, hogy még a föld is sírjon belé. Hazamegy nagy búval, bánattal a szegény ember, s mondja a fiának, hogy mit akar a király. - Egyet se búsuljon. apámuram – mondotta Ferkó –, kisebb búja is nagyobb legyen annál. Ahogy beesteledett, kimegy az udvarra, háromszor az ujján megcsavarintja a gyűrűt, jönnek az óriások s kérdik: - Mit parancsolsz, felséges királyom? – Én azt parancsolom, hogy holnap reggelre a palotámtól a király palotájáig tizenkét regement katonát állítsatok glédába. s mind a tizenkettőben szóljon a muzsika, de úgy, hogy még a föld is sírjon belé. - Jól van, felséges királyom, csak feküdjék le s aludjék. Lefekszik Ferkó, elalszik, s hát már pitymallatkor felébredt, mert zúgott, zengett a helység a katonamuzsikától. De bezzeg felébredt a király is a nagy muzsikaszóra, kinézett az ablakon, a szeme is káprázott a szertelen nagy fényességtől, ragyogástól. Aranyos, gyémántos csákója volt minden katonának.
Mondja Ferkó az apjának: - No, édesapám. most menjen a királyhoz, hadd tudjam, mit akar még, mert sokáig nem akarok legénysorban maradni. Felmegy a szegény ember a királyhoz, szerencsés jó reggelt kíván s kérdi: - Meg van-e elégedve felséged az első próbával? – Meg vagyok, szegény ember, s ha a másik próbát is kiáll]a, még a holnapi napon fiadnak adom a leányomat. - Mi légyen az a második próba, felséges királyom? Mondja a király: - Nézz ki az ablakon, te szegény ember, látod-e azt a rengeteg nagy puszta hegyet? Csupa szikla, fű, fa nincsen rajta. Holnap reggelre szőlőhegy legyen ez, s annak a szőlőnek a terméséből még holnap reggel bort akarok inni. De vagy búsult, vagy nem a szegény ember azelőtt, búsult most szörnyen. Lekonyult a feje, mintha az orra vére folyt volna, s mondta nagy búsan a fiának, hogy mit üzen a király. - Jól van, édesapám, kigyelmed csak egyék, igyék, egyéb gondja ne legyen, majd lesz, ahogy lesz. - S ahogy besetétedett, megfordította háromszor a gyűrűt, jöttek az óriások, várták a parancsolatját. Hej, teremtőm, mi volt akkor éjjel! A három óriás felkapálta a sziklahegyet, szőlővel teliültette, reggelre már volt bor is, de annyi, hogy a hordók nem fértek a pincébe. S még a nap fel sem sütött az égre, ment a szegény ember a királyhoz, vitt neki két pint bort. - Igyék, felséges királyom, ilyet még nem ivott világon való életében. - No, te szegény ember, ez igazán jó bor – mondotta a király. - Eredj, küldd el a fiadat, én is szólok a leányomnak, megtartjuk a lakodalmat.
No, jött is Molnár Ferkó mindjárt, aranyos gúnyában, hatlovas hintón. Bezzeg hogy megtetszett a királykisasszonynak, igaz királyfiban sem látott ilyen szép legényt. Ott helyben összeeskették, akkor aztán megszólalt a tizenkét regement bandája, s szólott a muzsika, hogy zengett belé a helység. Hét nap s hét éjjel folyton fújták, aztán abbahagyták. Én is ott voltam, egyet jót táncoltam. Ettem is volna, de enni nem kaptam, ittam is volna, de inni sem kaptam. Egyet gondoltam, s azzal hazaszaladtam. Így volt, vége volt, mese volt.

Gyárfás Ágnes...

...az Ősi Gyökér 2005/4. sz. megjelent cikkében elemzi a mesét:

A Molnár Ferkó című mesében a kígyó édesanyja a sárkány, s a mesehős személyes útkeresése révén sikerül a Sárkány – Kígyó családnak^[1] újra egyesülnie, a világfát őrző kiserdőben, a Világmindenség közepén, a sárkány méhében. A mesehős segítségével a világ rendje helyreáll. A Kígyó megtalálja édesanyját a Sárkányt és a mesehős Molnár Ferkó immár nélkülük, de az ő segítségükkel folytatja útját.
Múltbéli esemény maga a kiskígyó története, mint invokáció. A Sárkány udvarán játszott kis gyermeke a kígyócska. Őt felkapta a Sas, elrepült vele és beledobta a tengerbe. Nem is akármilyen tengerbe, hanem a Világtengerbe. Ez a Világtenger a csillagos égen a Tejút, ahonnan valamennyien származunk. A Tejútnak ez a pontja, a Nyilas csillagkép, népünk téridejének eredő állomása. A Nyilaskép öreg királya a molnár, kinek malma a Tér és Idő ügyét járatja. Az Ő portája határos a Tengerrel, a Tejúttal, hiszen itt érinti a királyi porta a Tenger partját. Az öreg király Molnárának fia hivatott arra, hogy helyrehozza a Világmindenségben félrebillent egyensúlyt. Ő a kígyóemelő [Ophiuchus], aki oly szeretettel emeli fel kebléhez a kiskígyót és neveli naggyá, hogy hatalmas kígyóvá nevelve annak hátán érkezzen meg a Földkerekség és a lélek középpontjába a Sárkány kis erdejébe.
Ez az epizód elénk tárja a Világmindenség és a molnárferkóság közös ügyét. A mindenkori Molnár Ferkót megjelenítő magyarság közös ügye a Világmindenség ügye. A mi vállunkra helyezte Isten a kígyók, sárkányok, az Idő, a Tér, a boldogság, tehát a világ helyes mederben tartásának feladatát, egyensúlyban tartását, a rend felügyeletét. Ahol a rend valahol félrebillen, nekünk kell helyretenni azt, mert Isten munkájának részesei vagyunk.

• Az elemzésének itt hiányzó részét lásd Hamlet malma.

Az először megvett macska és kutya Gyárfás Ágnesnél a keleti állatövben értelmezett és a mi Szűz-ünknek és Kos-unknak felel meg. Én azért sejtek itt valami mást, mert a macska Szűz-jelentőségét a hím Ferkónál nem látom. Persze az alternatív gondolat most nem tud megszületni. Valószínűleg Gyárfás Ágnes jól olvassa. Az elemzésének ezen részét lásd képpel kutya és macska. Ide csak annyit, hogy Ferkó élet-halál tengelye az Oroszlán-Szűz-Mérleg és szemben a Bika-Kos-Halak tengely nyolcasában zajlik. Sorsának ez a fekvő nyolcasa válik létének talpkövévé. Itt történnek a küzdelmei, s földi javaihoz is itt jut hozzá. A nyolcas középpontjában a Sárkány /Draco/ csillagkép kis erdejében megkapta a gyűrűt, és ettől kezdve három óriás engedelmeskedik neki. [A gyűrűről adott információkat lásd oda áttéve.]

Némiképp meglepő, hogy a három óriás Gyárfás Ágnesnél nem az Orion övcsillagai (ahol ezt a témát Pap Gábor tükrösével még tárgyaljuk), hanem a Herkules csillagkép, Medveőrző (Ökörhajcsár csillagkép) és Orion. Ezekre, mármint az első kettőre voksoltunk, mint Orion duplikációkra korábban.
Gyárfás Ágnes Három óriás és az öreg király – a nyári égbolt híres férfi-csillagképei című Ősi Gyökér 2006/2. sz. megjelent cikkében viszont Orion helyett a Kígyótartó Ophiuchus-t tartja már harmadiknak (a Molnár Ferkó mesére hivatkozik ismét itt).
Lásd folytatást Orion övcsillagai. (Azért ott kezdtük tárgyalni, mert a három ugye más esetekben is arra utaló volt. Tehát, ha úgy tetszik, a saját elképzelésem cáfolandó kerül oda Gyárfás Ágnes adata.)

Az Ősi Gyökér 2006/3. számában Krizsai Mónika cikkében további gondolatokat szolgáltat a meséhez.

Lábjegyzetek